BAKONY

BAKONY: a Dunántúli-középhegység legnagyobb hegycsoportjának és közvetlen környékének tájneve. A történeti megyerendszerben Veszprém és Zala megyék és kis részben Fejér megye területére esett, ma Veszprém és Fejér megyéhez tartozik. A Móri-völgytől a Tapolcai-medencéig tart. Északi része a Magas-Bakony vagy ÖregBakony, D-i, a Balaton melletti előtere a → Balaton-felvidék. É-i, ÉNy-i előtere a → Bakonyalja. A hegység neve a korábban közszóként élt, ma csak tájnyelvben előforduló, erdő jelentésű bakonyból származik. Noha a Bakony betelepülése a honfoglalás korától megindult, összefüggő, zárt területein a természetes táj a 19. sz. végéig háborítatlanul fennmaradt. Népessége gazdálkodásában, különösen állattartásában, társadalmi életében számos archaikus vonás megőrződött. Középkori lakossága erősen elpusztult. A 18. sz. során a visszaköltöző magyarságon kívül jelentősebb számú németet, szlovákot telepítettek a Bakonyba. Erdőségei hasznosítása révén országos hírű üveghuták működtek területén, és számos helyen (Bakonybél, Szentgál) szerszámkészítő paraszti-specialista központ alakult ki (gereblye-, favilla-, talicska- stb. készítés). Falvainak jelentős haszna származott az erdei gyűjtögetésből és legeltetésből is.

67913_307246632709667_2026170319_nBakonyi kanászok pihenője, a múlt század végéről.

BAKONYALJA: a → Bakony É-i, ÉNy-i előtere. Dombos erdőkben viszonylag gazdagabb vidék, amely átmenetet alkot a → Kisalföld déli peremterülete felé. Vásárosközpontja Pápa. A honfoglaló magyarság a földrajzi nevek tanúsága szerint jelentékeny szláv szigeteket talált a Bakonyalján. Ezek az Árpád-kor folyamán felszívódtak. A török hódoltság alatt erősebben elpusztult lakossága magyar, szlovák, német települőkkel egészült ki a 18. sz. folyamán. A terület 15. sz. végi lakossága hamarosan prot.-sá vált. Az ellenreformáció időszakában mind a ref., mind az ev. gyülekezetek közül több kénytelen volt e vidékről elköltözni. Ny-i előterében sajátos arculatú kistáj a Somló környéke Somlóvásárhely központtal. Történeti borvidékeink között előkelő helyet foglal el.

282577_307248072709523_475882219_nBakonyalja: utcakép Bakonygyirótról

BAKONYI CIFRASZŰR: a → szűrfajták között a legrövidebb és a legbővebb. Egész Veszprém megye erdős tájain viselték a pásztorok, fiatal cselédek, zsellérek, de a szegénylegények is. Gallérja is a legnagyobb, és majdnem olyan hosszú, mint maga a szűr. Mivel oldalai homorúak, e gallér sarkai hegyesek voltak, „fecskefarkú”-nak is nevezték őket. Rövid ujjait kerek posztódarabokkal befenekelték. A bakonyi kanászok ugyanis derekukon nem viseltek készséget (→ pásztorkészség), mint az alföldi pásztorok, kisebb használati tárgyaikat a szűr ujjában tartották. Oldala → aszajból és → pálhából állott, és lefelé erősen bővült. Mivel a kanászszűr igen bő volt, az egyik vállon lecsúszott. Hetyke legények így is viselték. Elöl szíjcsat tartotta össze a bakonyi cifraszűrt, amely néha → sallangos volt, s a sallangot a háton átvetve viselték. A bakonyi cifraszűr díszítése főképpen a cinóberpiros szegés és a rátét. Színhatása a vörös szegéseken, foltokon és díszítményeken nyugszik. Nagyobb piros posztófoltot az oldal és a pálha összetoldása fölött találunk H betű formában. Ennek alakja és mérete állandó és nem hiányzik egyik dunántúli cifra kanászszűrről sem. Leggyakoribb rátét a tulipán. A rátét gyakran feketével kontúrozott. A késői darabokon egyre gyakoribb a fekete díszítmény. Feketék voltak a szűr alján levő csíkok és a → patkónak nevezett díszítmény

397099_307248756042788_698453799_nBakonyi szűr díszítésének részlete (1890).

BAKONYI PÁSZTORKODÁS

bakonyi pásztorkodás: a Bakony erdeje régtől fogva alkalmas volt az állattartásra, makkot termő fáival kedvezőbb volt a disznó, mint más állat takarmányozására. Már a korai vaskori sírokból malaccsontok kerültek elő. A 11. sz.-ból okleveles adatok szólnak a bakonyi disznótartásról, juhászatról. A bakonyi állattartásra a nagy egyházi és világi uradalmak mindenkor befolyással voltak, annak fejlődését irányították, így a népi → pásztorkodás hamar átvette a gazdasági élet újításait. De ugyanakkor a pásztor megtarthatta, sőt gyakorolhatta hagyományos eljárásait. A 16–17. sz.-beli összeírások több községnél feljegyezték, hogy legelőjük az erdőben van. A rideg tartásnál (→ külterjes állattenyésztés) a Bakonyban régebben az állatok egy részét télen kint az erdőben aklokban, ólakban tartották. Tájfajtája volt a bakonyi disznó, sovány, nagy sörtéjű, a vaddisznóhoz hasonló vad természetű állat, a hazai vaddisznó megszelídítéséből keletkezett, de már régóta balkáni sertésfajokkal keveredett. A múlt században évente kb. 150 000 darab disznót teleltettek ki az erdőben, a makkon meghizlalták (→ makkoltatás), s így hajtották tovább nyugat felé. – A bakonyi juhtartás a múlt század elején kezdett elterjedni nagyobb mértékben, új tájfajta, a merinói jelent meg a nagybirtok közvetítésével, s ez az egész juhászatot átalakította. Lovat elsősorban az uradalmak tartottak. A kecskét a 18. sz.-tól erdővédelmi okokból tiltották. A múlt század második felében a gabonakonjunktúra hatására a földművelés az állattartás rovására terjeszkedett. A legutóbbi időkben az állatok egyik részét tavasszal hajtják ki, és e rész késő őszig kinn marad az erdőben, a legelőkön. Delelésre ágakból, deszkából készített kerítésbe (→ esztrenga), éjjelre lábakon álló, szalmával fedett fészerbe zárják. Az állatok másik részét naponta hajtja ki a pásztor. A pásztorok a múltban külön rendet képviseltek, a helybeli gazdaréteggel társadalmilag nem keveredtek. A pásztorok rangsorában a juhászok álltak elöl.

67971_307252692709061_274428696_n

Molnár József: Szalonnasütő bakonyi kanászok

Kresz Mária: Magyar parasztviselet.

BAKONYI PÁSZTORVISELET: a bakonyi pásztorok hagyományos öltözete. A régi bakonyi pásztorviselet eltért a később itt lakó, javarészt kisnemesi lakosság viseletétől. Egy múlt század eleji leírás szerint a bakonyi kanászbojtár ünneplőben patyolat ingben, gatyában, selyem lajbiban, kivarrott csizmában, cifraszűrben járt. Milfajt Ferenc bakonyi betyárnak 1836-ban készült képe szerint cilinderszerű kalapja, hímzett bőrmellese, hosszú bő gatyája, cifraszűre volt. Haja hosszú, elöl két varkocsba fonva. – A dunántúli kanászszűr a többi magyar szűrnél jóval rövidebb (→ bakonyi cifraszűr). Általában tilalmazták a cifraszűrt, a zsellérek, pásztorok cifra ruházkodását. 1815-ben megtiltották a veressel kivarrt cifraszűrök hordását, a nagy karimájú kalapot. Hidegben a szűr alatt még báránybőr ujjatlan mellest, bőrködmönt, bőrnadrágot is viselhettek. Az ünneplő szűrön kívül volt hétköznapra szánt viselő szűrük kisebb gallérral. Valószínű, hogy a pásztor díszes öltözete csak az ünneplőre volt érvényes, munkára, terelésre egyszerűbb ruhát vettek föl (így pl. bocskort is). A Bach-korszakban divatos nyakravalót a juhászok tartották fenn. – A pásztor felszereléséhez tartozott oldaltarisznyája és a botja. A kanásznak volt baltája (→ kanászbalta), a gulyás, csordás gömbölyű végű görcsös furkósbottal jár. A bot végén tüskeirtó vas is lehetett. A juhász kampósbotot hordott. A számadó juhásznak sárgaréz kampó volt a jelvénye, dísze. A kampósbottal a juhász nemcsak a birkát fogta ki a falkából, hanem a botot kézbe fogva, lába közé véve, hátul azt megtámasztva, guggoló helyzetben üldögélt rajta. A mai kanász karikás ostorral és ősszel egy 4–5 m hosszú rúddal jár, az utóbbival vadalmát, vadkörtét ver le a fáról a disznóknak.  

18685_307257529375244_695755756_nA bakonyi pásztorok hagyományos öltözete.